Somogyvár-Kupavárhegy turisztikai célú fogadó épület építéséhez kapcsolódóan megoldandó feladat volt az utak tájba illesztése, a fogadóépület építésével közvetlenül nem érintett telkek funkciókkal való feltöltése és a történeti tájkarakter visszaidézése.
A tervezés során lényeges feladat volt, a műemléki környezethez illő, funkcionalitásában helytálló, díszudvar létrehozása, méltó előtérként az azt körülvevő történeti műemlék együttesnek.
Meredeken lejtős telekre tervezett villaépület környezetének megtervezése volt a feladatunk egy többgenerációs család számára. A kertben a meglévő értékes faállomány megtartása mellett számos új funkciónak kellett helyet találni és megtervezni, így veteményesnek, játszórésznek, pihenőkertnek, burkolt teraszoknak. A kertben corten acél támfalak és gerenda lépcsők alkalmazásával hoztunk létre jól használható felületeket a lejtős telken. A kert gyerekbarát, sok dekoratív, természet közeli zöldfelülettel való kialakítása a megrendelő kifejezett elvárása volt.
A város-falu-gyár-domb tematikára épülő egyedi elemekből álló játszótér a kerület legnagyobb kiterjedésű játszótere. A napközis tábor területén belül a közel 3000m2-es területrészen korosztályonként elkülönített egységeket alakítottunk ki. A több tornyos csúszdából álló komplexum nemcsak a teljes mértékben ide tervezett külső festésektől nyerte el egyedi hangulatát, de olyan egyedi elemek is helyet kaptak benne, mint az óriás hinták, pelenkázó-esőbeálló funkciót is magába foglaló kilátó, az 5m magas zárt csőcsúszda, vagy az ülőfunkciót és vizuális védelmet is jelentő íves gabion kőfal, egyedi festett faszobrok.
A Loire völgyi Chaumont kastély kertje 1992 óta ad helyet az évente itt megrendezett konceptuális kertfesztiválnak. A tájépítészek számára itt kiállítani olyan rangot jelent, mint építészeknek a Velencei Biennálén. 2012-ig sem magyar, sem osztrák tájépítész nem került be azon 20 közé, akik pályázatukat meg is valósíthatták a kastélykertben. Massány Edina és Dominik Scheuch először képviseli a magyar és az osztrák színeket Chaumont sur Loire-ban.
open air design
1117 Budapest,
Móricz Zsigmond körtér 1. 1. emelet
7-es kapucsengő
iroda: +36 1 6141758
mobil: Remeczki Rita +36 20/5117328
Massány Edina +36 30/2926810