top of page

ZUGLÓ FORRADALOM TÉR

tervezés éve: 2016

kivitelezés éve: 2016

helyszín: 1145 Budapest, Forradalom tere

terület nagyság: 1600 m2

tájépítészek: Remeczki Rita, Massány Edina, Csóka Györgyi

leírás: A kertépítészeti kialakítás alapkoncepciója, hogy a terület egésze fejezze ki a tér nevében is benne lévő identitását. A meglévő, felújított és áthelyezett ’56-os és a jövőben esetlegesen elhelyezendő emlékműnek egy egységet kell, hogy alkosson. A terület egészét feltáró íves burkolat a fő megközelítési irányban (Thököly út) lévő aszfaltos járdához csatlakozó kisebb teresedéstől indul, a tér középtengelyében. Ezen a teresedésen kapott új helyet a felújítás során áthelyezendő ’56-os emlékkő a két kopjafával. Mivel maga az emlékkő a tér méretéhez képest viszonylag kicsi, ezért ebben a helyzetében jól láthatóvá válik, egyértelművé teszi a közkert nevét és funkcióját. A terület egészét feltáró íves burkolat belső ívében egy karakteres, 40cm széles egyedi profilú, vörös látszóbeton szegély kerül, mely nemcsak kiemeli a koncepciót, de össze is fogja a terület egészét, az emlékműveket. Ezen kívül a homokfúvott feliratokkal önmagában is külön eszmeiséget hordozó elem, a tér egészének mozgatója, ezért nagyon fontos ennek az elemnek a pontos, szép kivitelezése és a hordozott mondanivalóhoz illő minőség megtartása.

forradalom_ter_open_air_design_land.jpg
forradalom_ter_open_air_design_land_scap
forradalom_ter_open_air_design_land_scap
forradalom_ter_open_air_design_land_scap
bottom of page